Uncategorized
Motivációs poszterek: Valóban működnek?
jún
Motivációs poszterek: Valóban működnek?
Úgy tűnik, hogy a motiváló és inspiráló idézetek és képek mindennapi életünk minden oldalát telítik. Tekintettel arra, hogy mennyire elterjedtek, jogos lenne azt feltételezni, hogy valóban működnek. A mögötte álló tudomány azonban mást sugall.
Úgy tűnik, hogy minden Facebook, Twitter, Tumblr, Pinterest stb., minden divatos iroda, minden hirdetés, minden magazin, a nyilvános kommunikáció minden formája arra kényszerül, hogy a lehető legtöbb motivációs képet és üzenetet tartalmazzon. De van ezeknek valami hatása az emberekre? Vagy csak egy lépéssel előrébb vannak a tapétánál?
Nyilvánvalóan nem lehet biztosan tudni. Nem készült olyan megbízható kutatás, amely megkérdezte volna az embereket, hogy a motivációjukat és a későbbi életük sikerét egy jól elhelyezett plakátnak köszönhetik.
Példák motivációs poszterekre:
Na de mi is a motiváció?
Általánosságban a motiváció olyan (belső vagy külső) tényezők összességeként írható le, amelyek késztetést hoznak létre, vagy biztosítják azt az „energiát”, amely ahhoz szükséges, hogy egy személy továbbra is érdeklődjön és/vagy egy projekt, cél, eredmény stb. felé haladjon.
A belső és külső hangsúly érdekes. Az embereket belső tényezők motiválhatják (pl. keményen tanulsz a vizsgáidra, mert valóban orvos akarsz lenni, és valóban érdeklődsz az orvostudomány iránt) vagy külső tényezők (pl. keményen tanulnak a vizsgáidra, mert ez örömet okoz a szüleidnek, és segít abban, hogy valaki jól megfizeti a munkáját későbbi életében).
A motiváció sokkal többről szól, mint ez a rövid leírás, de koncentráljunk az eredeti kérdésre: ezek a motivációs plakátok valóban működnek?
A tényleges mechanizmus, amellyel működhetnének, szinte bizonyosan belső; nincs nyilvánvaló külső jutalom, amit egy plakátra néz. Higgins 1987-ben kidolgozta az önellentmondás-elméletet, hogy megmagyarázza az emberek motivációját. Ez azzal érvel, hogy az embereknek háromféle énjük van: az „ideális” én, amivé reméljük, hogy válni fogunk; a „kell” én, amely szerintünk így kell viselkednünk, hogy elérjük az ideális ént; és a tényleges én, ami az, hogy milyen mértékben rendelkezünk ténylegesen ezekkel a kívánt tulajdonságokkal.
Az „ideális” én olyan dolgok megtételére ösztönöz, amelyek közelebb viszik tényleges énünket ehhez az állapothoz (pl. okosabban öltözködni a munkahelyen, hogy professzionálisabbnak tűnjünk), a „kell” én megakadályozza, hogy olyan dolgokat tegyünk, amelyek a tényleges énünket elvezetik tőle (pl. kerüljük a zsíros ételeket, mert fittebbek akarunk lenni). Mindkét esetben általában erőfeszítésre és motivációra van szükség, tehát egy jól elhelyezett emlékeztető, hogy erőfeszítéseink nem feltétlenül hiábavalók, megadhatja-e a szükséges lendületet? Egy jól megfogalmazott idézet, amely kiemeli, hogy az ember milyen dolgokat érhet el, fellendítheti ideális énünket, vagy egy olyan idézet, amely megnyugtat minket arról, hogy a kemény munka normális és szükséges, megerősítheti a kellő énünket. Ez kétségtelenül személyenként változik, attól függ, mennyire veszi komolyan ezeket a dolgokat.
Mindenkinek olyan motivációs plakát kell, ami kedvére való. Nem mindenki számára jelenti ugyan azt. Nem csak motiváló szövegek lehetnek ránk ilyen hatással, elég hozzá egy kép is, ami emlékeztet valami célra.
Gyakran úgy tűnik, hogy egy vállalat megpróbál többet kihozni az alkalmazottaktól anélkül, hogy ténylegesen több pénzt fizetne nekik, de ez figyelmen kívül hagyja a belső motiváció fontosságát, amint azt a „túligazolási hatás” szemlélteti.
A túlzott igazolási hatás azt sugallja, hogy ha jutalmazzuk az embereket valamiért, amit már szeretnek csinálni, akkor valójában elveszítik a motivációjukat, hogy ezt csinálják. Ez vezetett a motiváció ügynökelméletéhez, ahol azt állítják, hogy az autonómia jobb, mint az anyagi jutalom az emberek motiválásáért, mivel a jutalom külső tényező, amely kívül esik az ellenőrzésükön, és bármikor elvehető, míg az autonómia megadása azt jelenti, irányításuk és felelősségük van, tehát sikerélményük, ami megmagyarázhatja, miért olyan dühítő a mikromenedzsment.
Mások azzal érvelnek, hogy ezt az ügynökelméletet amorális közgazdászok találták ki, hogy igazolják, hogy nem fizetnek tisztességesen a munkaerőt. A modern időkben könnyű megérteni ezt az álláspontot.
Látható, hogy egy jól elhelyezett idézet miként adhat önbizalmat vagy perspektívát éppen akkor, amikor arra szükség van, különösen akkor, ha egy olyan érzelmileg tetszetős ingerrel párosítja, mint egy lenyűgöző kilátás. Azt viszont lehetetlen megmondani, hogy hol és mikor lenne a leghasznosabb egy ilyen dolog, így az egyetlen megoldás, ha lehetőség szerint elárasztjuk velük a környezetet.
Csakhogy ez valószínűleg aláássa a motiváló plakátok hatását, nem pedig növeli azt. Még a legélénkebb inger is elveszíti erejét, ha elég gyakran és rendszeresen tapasztaljuk. Tehát még ha egy mai embernek is hasznára válik egy jól időzített motivációs üzenet, valószínűleg megtanulta figyelmen kívül hagyni azt a túltelítettség miatt (saját kedvenc példám erre az volt, hogy motivációs üzenetet találtam egy zacskó Burger King krumpliban).
De még nincs minden veszve a motivációs plakátok esetében. A közösségi hálózatok feltalálásának köszönhetően az emberek kedvükre készíthetnek vagy oszthatnak meg motivációs képeket. Ez azt sugallja, hogy bölcs, intelligens, megfontolt és figyelmes ember vagy. Rendben van, ha meg akarsz osztani valamit, ami valamikor segített, de úgy tűnik, hogy egyesek túl messzire mennek. Mintha azt akarnák, hogy bölcsebbnek, figyelmesebbnek, az érzéseikkel érintkezőnek lássák őket, mint bárki más, és így minél több motivációs képet oszthassanak meg, amilyen gyakran csak lehet. Ez sok erőfeszítést igényel, és ezért úgy tűnik, hogy bizonyos esetekben a motivációs plakátok végül is működnek. Bár valószínűleg nem a tervezett módon.
